A Strigonium Zrt a Controlling Szabályzat megalkotásával és bevezetésével azt kívánta elérni, hogy a jövőben a controlling feladatok elvégzése jól szabályozott keretek között történjen az egész Vállalatcsoporton belül és ezáltal lényegesen javuljon a controlling munka hatékonysága.
A szabályozott controlling rendszer bevezetésének célja, hogy megfelelő információt nyújtson a Holding tulajdonosai és vezetői számára a vállalatcsoport egészének működéséről, a kitűzött célok magvalósításáról és ezáltal lehetővé tegye a Holding létrehozásával járó előnyök maximális kihasználását, biztosítsa az egyértelmű felelősségi rendszert, segítse az eredményes gazdálkodást és tegye lehetővé a jövőorientált döntéshozatalt.
Emellett gyors és pontos információkkal segítse a Tagvállalatok működését, a vezetői döntéshozatalt, a sajátos profilok elemezhetőségét.
A controlling rendszer bevezetésével olyan információs rendszer áll a Holding és Tagvállalatai rendelkezésére, amely lehetővé teszi:
• a költségérzékeny és eredmény centrikus gazdálkodás kialakítását,
• a jogilag önálló Tagvállalatok eredményének elemzését,
• a szervezeti egységek hatékonyságának ellenőrzését,
• a döntéshozók információkkal való ellátását,
• az adatok egységességének, összevont elemzésének biztosítását.
A controlling rendszer kialakításakor az alábbi elvárásokat fogalmaztuk meg:
• Egyértelmű felelősségi és hatásköri rendszert képezzen le.
• Legyen egyszerű, átlátható.
• Legyen a lehető legegységesebb a Vállalatcsoporton belül.
• A vezetői elvárásoknak megfelelő információkat biztosítson.
• A controlling rendszer által nyújtott információk gyorsasága és pontossága álljon megfelelő arányban egymással.
• Bázis, terv, tény és várható értékeket tartalmazzon, tegye lehetővé a különböző szempontok szerinti összehasonlítást.
• Legyen jövőorientált, legyen alkalmas a döntés-előkészítésre.
• Helyezzen hangsúlyt a folyamatos visszacsatolásra.
• Nyújtson megfelelő támogatást a menedzsment számára.
• Naturális és pénzügyi-számviteli adatok egyaránt szerepeljenek benne.
• A vezetőknek és minden közreműködőnek fontos legyen a rendszer működtetése, világos legyen a társaságok hatékony működését befolyásoló szerepe és ennek megfelelően végezzék az előírt feladatokat.
A controlling rendszer két fő eleme a tervezési és beszámolási rendszer, melyek egymásra épülve kerültek kialakításra.
A tervezési rendszer idősíkjai a stratégiai, a középtávú (3 éves) üzleti és az éves tervek. Az éves üzleti tervek havi bontásúak és a legrészletesebbek, tartalmaznak eredmény, költség, humán, likviditási, mérleg, fejlesztési és marketing tervet is.
A beszámolási rendszer a tervekre épül és havi, negyedéves és éves bontásban biztosítja az elemzésekhez szükséges adatokat, a kitűzött célok teljesítésének mérését.
A hatékony controlling elengedhetetlen feltétele a megfelelő informatikai háttér és annak folyamatos fejlesztése, melyre kiemelt figyelmet fordítunk.





