Strigonium Számviteli és Gazdasági Tanácsadó Zrt.

Reakció polgármesteri közleményre

A Strigonium Zrt. reakciója Tétényi Éva sajtóközleményére

Sajnálattal tapasztaljuk, hogy polgármester asszony miképp banalizálja el az önkormányzati gazdasági társaságok helyzetét, és veti le magáról a felelősséget, több esetben ferdítve a tényeken. 2011. május 30-án többszöri cégenkénti, egyedi levelezés után közös nyílt levélben kértük Tétényi Éva polgármester asszonyt, hogy vegye komolyan az önkormányzati gazdasági társaságok problémáját. Az Aquasziget tenderére való emlékezés, vagy nem emlékezés (tudás vagy nem tudás) után óvatosságból a Strigonium Zrt. nevében most megerősítjük és ismétlünk a korábban már bemutatott álláspontunkból polgármester asszony közleményére reagálva.

A kiadott közleményben több ponton polgármester asszony, vélhetőleg nem szándékosan, de mégis közvetve megerősítette a testületi ülések meg nem tartásából fakadó gondokat, melyekkel az önkormányzat gazdasági társaságai tehetetlenül küzdenek.

Elismeri, túl azon, hogy május 30-áig a társaságok mérlege nem lett elfogadva (a közlemény dátuma 2011. július 20.), hogy van cég, amelynek felügyelő bizottságából hiányoznak tagok, sajnálatos viszont, hogy elfelejtette megemlíteni azt, hogy ehhez is testületi ülés kellett volna. Nyílt levelünkben erre is felhívtuk a figyelmét, ahogy arra is, hogy 2011. május 31-e óta nincs kinevezett ügyvezetője több cégnek.

 

Idézet az önkormányzati cégek vezetőinek nyílt leveléből:

„A társaságok az előírt határidőre benyújtották a törvényi előírásban rögzítetteket, azonban a tulajdonos kötelessége, hogy a felügyelő bizottság tagjait kijelölje testületi döntés alapján, majd az FB határozata után a testület döntést hozzon a társaságok 2010. évi beszámolójáról. Fontos megemlíteni, hogy ráadásul néhány cég ügyvezetőjének megbízatása is lejár 2011. május 31-én.”

 

Némi aggodalommal tölthet el, hogy nem sikerült ennyi idő alatt a cégek neveit sem memorizálni, hisz Aquasziget Kft. nem létezik, van helyette viszont Esztergomi Fürdő SPA Zrt.

Engedje meg, hogy elég komoly félrevezetésnek nevezzük a közleményében azon állítását, miszerint az Egomgarázs Kft-nek felmondta a Strigonium Zrt. a számviteli-könyvelési szolgáltatást, és ezért a beszámolók elkészítése is kétségessé vált. Azt felejttette el Polgármester Asszony ugyanis még elárulni, hogy az Egomgarázs Kft. 2010-es mérlegét elkészítette a Strigonium Zrt., és a 2011-es évre vonatkozik a szerződésbontás.

Valóban a felügyelő bizottságok írásos jelentése szükséges a testületi határozathoz, így egyet kell értsünk abban, hogy ezért már jóval korábban szükség lett volna testületi ülést tartania, hogy a tisztségviselők megválasztása megtörténhessen.

 

Idézet az önkormányzati cégek vezetőinek nyílt leveléből:

„A cégek éves beszámolójának (közismerten mérlegének) elfogadása, az ügyvezetők kinevezése, és felügyelő-bizottságok tagjainak kinevezése a tulajdonos önkormányzat kötelessége, ezek nélkül ellehetetlenül a cégek helyzete. Ehhez feltétlenül szükséges a Képviselő-testület összehívása, annak döntése.”

 

Fájdalommal vettem tudomásul, hogy a közleményben az sem szerepel, hogy például a Strigonium Zrt. esetében rendelkezésre állt az FB jelentés, az auditált beszámoló, és igenis a testületi döntés hiánya okoz gondot a cégnek. Csak olyan példákat említett, ahol gond volt, de ezt is sajnos a teljes helyzet ismertetése nélkül. A többi cég nevében nem nyilatkozhatom, de a rendelkezésre álló információk szerint több társaság teljes dokumentációja rendben volt, és több cég önön hibáján kívül került szorult helyzetbe, hisz egy önkormányzati cég magának nem választhat például új felügyelő-bizottsági tagot, és taggyűlést sem tarthat a tulajdonosok nélkül.

 

Idézet az önkormányzati cégek vezetőinek nyílt leveléből:

„Az esztergomi cégek esetében a Képviselő-testületnek, mint taggyűlésnek határoznia kellene az Esztergomi Vízmű Kft., az Esztergomi Fürdő (SPA) Szolgáltató Zrt., a Strigonium Zrt., az Egom-Garázs Kft., a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom NKft. és az Esztergomi Egyetemfejlesztő és Tankönyvkiadó NKft. mérlegének ügyében, melyeket napokon belül le kell adni. Többszemélyes cégek esetén, mint a Regia Civitas Kft., az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség NKft., az Eszköz Kft. jóval nagyobb a baj, hisz a Képviselő-testületi döntést követően még taggyűlést is össze kellene hívni a döntés meghozatalához, és nincs már meg a törvényben előírt 15 nap május 31-éig.”

 

És végül engedje meg, hogy az akkori levél zárómondatait idézzem.

 

„Amennyiben a Polgármester Asszony nem hív össze testületi ülést a határidők lejártáig, véleményünk szerint a személyi felelősség a Polgármester Asszonyt fogja terhelni. Ha a többszöri felhívások ellenére sem születik megoldás, a tulajdonos testület összehívását cégvezetőként nem tudjuk befolyásolni, a Polgármester Asszony felelősségének látjuk azt is, ha NAV fenti okok miatt a társaságokra nézve hátrányos döntést hoz, illetve bírságot szab ki.”

 

Sajnálattal kell mondanom, hogy ez a vélemény a mai napig fenntartott, hisz nem változott semmi, a baj bekövetkezett. A polgármester asszony nem adott lehetőséget több cég esetében a vezető tisztségviselők megválasztására, és azon cégek számára a mérleg elfogadására, ahol minden szükséges dokumentáció rendelkezésre állt.

Ha a munka folyamatosan ment volna és a képviselő-testület rendszeresen ülésezik, mindenre időben lett volna lehetőség, FB választásokra, ügyvezetők választására és a mérlegek elfogadására.

Kérem – talán többek nevében is kérhetem - ne zavarja meg félrevezetésekkel a polgárokat, és ne tegye le magáról a felelősséget, amely azért terheli, mert a megfelelő határidőkig nem hívta össze és nem vezette le a testületi üléseket, ahol fontos döntéseket kellett volna meghozni.

 

 

Arany Tamás

vezérigazgató, Strigonium Zrt.

 

ÉP Kft.

Ehir Kft

Esztergomi Ingatlankezelő Kft.

Esztergomi Kegyelet Kft.

Esztergom Mahart Kft.