Strigonium Számviteli és Gazdasági Tanácsadó Zrt.

Piac - városi cég a város érdekéért

megjelenés: 2011. szeptember 10., Hídlap

 

A piac ügye az adósságrendezési eljárás után került ismét porondra, hisz az adósságrendezési eljárás ideje alatt kizárólag alapfeladatok ellátásával lehetett foglalkozni, a piac üzemeltetése pedig nem az. A piacot éveken keresztül veszteségesen tudta működtetni az önkormányzat. Miután piacfelügyelő nélkül maradt a piac, majd a piac költségeit az önkormányzat az adósságrendezési eljárás miatt nem vállalhatta, önszerveződés kezdődött. A város piaca így hivatalos gazda nélkül maradt, ad hoc módon kezdett üzemelni, az árusító piacosok aktív üzemeltetői feladatellátásával, mint szemét elszállítás, csekk kiosztás, takarítás. A piac üzemeltetéséről a jogokat megkapó Strigonium Zrt. vezérigazgatóját, Arany Tamást kérdeztük.

 

- Miért fontos a Strigonium Zrt.-nek a városi piac ügye?

- A városi piac Esztergom városáé. Mindig is a város maga üzemeltette, majd először piacfelügyelő hiányában, majd az adósságrendezés miatt került úgymond a piac ügye „körön kívül”. Most újra van lehetőség rendezni ezt a fontos ügyet, és mint a város cégének szívügyünk lett a kérdés. A sokat említett bevétel, melyet ez idő alatt az árusok csekken befizettek, tiszta haszon, hisz költségoldal nem jelentkezett ez idő alatt. Az árusok jelenleg maguk takarítanak, gondoskodnak a szemétszállításról, de valljuk be, ez egy nem „természetes” dolog. Működtetéseket nem lehet arra építeni, hogy emberek szabadidejüket áldozzák a kötelező feladatok ellátásra, és az önkéntesség is ki tudja meddig tartható fent. Az emberek nem vállalhatnak garanciát, hogy évekig ingyen végeznek munkát, szabadidejüket és energiájukat szánva erre, ennél kiszámíthatóbb módszer kell. Az árusoknak egy normál körülmények között a portékáik értékesítésével kell foglalkozniuk, és nem üzemeltetési feladatokkal. A piac üzemeltetésével kapcsolatban jelenleg egyedül az önkormányzatnak van felmutatható valós tapasztalata, az árusoknak sincs, hisz a jelenlegi nem egy hivatalos működtetési forma. Köszönet illeti azokat, akik eddig ellátták az üzemeltetői feladatokat is, de a fenntartással kapcsolatos teendőket rendezni kell, ahogy a költségeiket is.

 

- Sokan érdeklődnek a Strigonium pénzügyi helyzetéről, illetve vitatják, hogy gondos gazda lesz-e, milyen tapasztalat alapján tett ajánlatot?

- A Strigonium Zrt. üzemeltetői gyakorlattal bír, hisz évek óta működteti az önkormányzat által előírt módon a parkolási rendszert, kezeli az önkormányzati ingatlanokat. Jó ideje hangsúlyozzuk, hogy jelenleg cégcsoport a leggazdaságosabb működtetésére törekszünk, rengeteg intézkedés bizonyítja ezt. Több céget bezártunk, amely feladat nélkül maradt , hisz a korábban önként vállalt önkormányzati feladatok megszűntek az adósságrendezési eljárás miatt, és csak a alapfeladatok maradtak.

Amely cég megmaradt likviditási gondjait annak „köszönheti”, hogy hónapok óta nem jut a már elvégzett munkái ellenértékéhez, tehát „virtuális” pénzzel rendelkezik csak. A tagvállalatok ennek ellenére zökkenőmentesen ellátják feladataikat, szolgálják a város érdekét, kezelik a városi temetőket, kikötőket, őrzik-védik az ingatlanokat, kezelik a bérlakásokat, sok esetben túl is lépve saját korlátaikat, például hogy jó ideje előlegezi a Zrt. meg az önkormányzati bérlakások gázszámláit, várva, hogy sok lakó törleszti, illetve megfizeti elmaradásait. Azt gondolom ez mind a „gondos gazdaság” bizonyítéka. A cég kiadásait tehát folyamatosan racionalizálja, minden összevonást, csökkentést megtettünk óriási áldozatok mellett (létszámleépítések, cégbezárás), hogy amennyire tudjuk megvédjük a cég, azaz az önkormányzat vagyonát, pontosabban a város vagyonának ránk bízott részét.

- Nagyon sok támadás éri a holdingot…

- A folyamatos rosszindulatú támadásokat ezúton is visszautasítjuk! A sértő és teljesen megalapozatlan állításokat ideje lenni befejezni! A cég jelenlegi vezetése a jelenért tud jótállni, a múlt felhánytorgatásával nem tudunk mit kezdeni és nem is akarunk. A jelenről tudunk nyilatkozni, és a jövőről.

Rengeteg a „csúsztatás”, az hogy átláthatatlan rendszerrel működik a cégcsoport, az egyszerűen hazugság. A Strigonium Zrt. pontosan a még fokozottabb átláthatóság érdekében különálló gazdasági társaságot alapít, így ebből adódóan a piac üzemeltetéséből származó bevétel nem kerülhet bele a „nagy kalapba”. A cég mérlegei pedig nyilvános adatok, bárki számára elérhetőek.

A Strigonium Zrt. felett Esztergom Város Képviselő-testületének van ellenőrzési joga, ahogy azt a törvény előírja, és rendszeresen ülésezik a felügyelő bizottság is.. Ez nem átláthatatlan rendszer, és még csak nem is egyedi, a más városokban működő önkormányzati holdingoknál is így van ez.

- Miért gondolja, hogy a piac üzemeltetése a legjobb helyen a város cégénél van?

- Azokban a városokban, ahol szintén önkormányzati holding cég működik, egyértelmű hogy a tulajdonos önkormányzat a saját vállalásait a saját cégén keresztül bonyolítja.

Ha Esztergomról van szó, és a városi piac működtetéséről, akkor evidencia, hogy a legnagyobb önkormányzati cég ajánlatot adjon az önkormányzat által vállalt bármilyen feladat ellátására, hisz ez a város saját cége. Amennyiben nyereség keletkezik, az a város önkormányzatának számláját gyarapítja, mivel a holding a városé, így a nyereség a várost illeti, nem pedig valami magánvagyont.

A piac esetében azt gondolom az a jó, ha mindenki azt végzi, amihez ért. A piacosok termékeik, portékáik értékesítését, a kereskedést, az üzemeltetési feladatokat pedig az a cég, akinek pedig ez a dolga.

A piacosokat nem érik károk, ugyanazt tehetik, mint eddig és szabadidejüket, saját energiáikat újra a mindennapjaik szolgálatába rendelhetik vissza.

Az üzemeltető célja ugyanaz, mint az árusoké, sikeres és látogatott piac üzemeltetése.

 

 

Városi cégek üzemeltetik a városi piacokat – amely városban van ilyen cég

A piac üzemeltetésével mindenütt szinte, ahol működik többségében vagy kizárólag önkormányzati tulajdonban lévő cég., illetve holding foglalkozik, legyen az elnevezése Vagyongazdálkodó Zrt./Kft., vagy Városüzemeltető és Szolgáltató Zrt, vagy egyszerűen … Holding Zrt.

A Strigonium Zrt. szerkezetével azonos önkormányzati cég üzemelteti a városi piacot Sopronban, Miskolcon, Egerben, Nyíregyházán, Pécsen, Orosházán, Dunaújvárosban, Gyöngyösön, Salgótarjánban, Keszthelyen, csakhogy néhány várost emeljünk ki.

 

 

A Strigonium Zrt. továbbra feltétlen számít a piacosok közreműködésére:

„Várjuk minél több piacos jelentkezését, akik szívesen részt vesznek konstruktív egyeztetéseken. Kíváncsiak vagyunk a véleményükre, ötletükre, hogy miképp biztosítható a piac zavartalan működése árusok és vásárlók örömére. Közös cél kell legyen, hogy minél többen az energiáikat ne az ellenségeskedés, hanem a kreatív együttműködés szolgálatába állítsák. Dolgozzunk közösen egy sikeres, fejlődő piacért, melyre szívesen járnak a helyiek, a környékbeliek és a turisták egyaránt.

Elérhetőségeink: E-mail: info@strigonium.hu, Telefon: 33/ 510-040, Postacím: Strigonium Zrt. 2500 Esztergom, Deák Ferenc u.4.”


A cikket  letöltheti ide kattintva.

ÉP Kft.

Ehir Kft

Esztergomi Ingatlankezelő Kft.

Esztergomi Kegyelet Kft.

Esztergom Mahart Kft.